5 KÉRDÉS ÉS 135 VÁLASZ A SZÉKELYFÖLDI AUTONÓMIÁRÓL

A MIT biciklis körútján feltett kérdések értékelése

Több mint egy hete véget ért a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) biciklis körútja az autonómiáért. A Tekerj rá! jelszóval elindított körút során 5 kérdést tettünk fel az érintett települések lakóinak, előljáróinak. A feltett kérdésekre 135-en válaszoltak. A válaszadókat 81 településről, teljesen véletlenszerűen választottuk ki. A kérdések teljesen nyitottak voltak, megadott válaszlehetőségek nélkül, az alábbiak szerint:
1. Ha holnaptól Székelyföldön területi autonómia lenne, akkor:
a.) Ön szerint hol lenne a főváros?
b.) Ön kiket látna szívesen a vezető testületben?
2. Milyen akciókra van szükség az autonómia kivívásához?
3. Ön szerint hány év múlva lesz területi autonómia Székelyföldön?
4. Ön hogyan győzné meg a székelyföldi román közösséget az autonómia szükségességéről?
5. Mit tett Ön eddig az autonómia megvalósításáért?

1. Hol lenne a főváros?

Az első kérdésre válaszként a megkérdezettek 62,2%-a, azaz 84 személy Székelyudvarhelyet nevezte meg. Második helyen áll Csíkszereda 14,8%-kal (20 személy választása). Ezt követi 18 jelöléssel Marosvásárhely (13,3%). Sepsiszentgyörgy csupán 7 ember szerint lehetne a majdani főváros (5%), míg 6 személy, azaz 4,4% Kolozsvárt jegyezte be. A fennmaradó 2% megoszlik a Barót és Kézdivásárhely között (hogy mindenért ne kelljen Sepsiszentgyörgyre menni – indoklással), illetve valaki szerint népszavazás döntheti ezt majd el.

2. Kik legyenek a vezető testületben?

A vezetőket illetően Szász Jenő a legnépszerűbb(11,5%), 24-en írták be az ő nevét. Őt követi Tőkés László (9,6%) 20 jelöléssel. Szintén 20-an voltak, akik erre a kérdésre „nem tudom”-mal válaszoltak, 16-an (7,6%) pedig határozottan kijelentették, hogy olyanokat látnának szívesen a vezető testületben, akik most nem politizálnak, RMDSZ-es tisztségviselőket pedig egyáltalán nem. 14-en (6,7%) nevek említése nélkül azt nyilatkozták, hogy ez nem személyfüggő, hanem becsületes, hozzáértő emberek kellenek, akik a közügyet előbbre valónak tartják önös érdekeiknél („erkölcsileg feddhetetlen személyek”). Ugyanennyien gondolják azt, hogy fiatalokra van szükség. A sorban Markó Béla következik, 9-en írták be az ő nevét, azaz a megkérdezettek 4,3%-a. Őt követi Szilágyi Zsolt 3,8%-kal, 8-an szeretnék őt látni a vezetők közt.
Csapó József 6 jelölést kapott, ami 2,8%-ot tesz ki, ugyanennyien nevezték meg Sándor Krisztinát. Öt személy (2,4%) a Magyar Polgári Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács soraiból szeretne vezetőket látni, és ugyanennyien akarnak elsősorban RMDSZ-eseket, illetve azt, hogy maradjanak a jelenleg kormányon levő magyar képviselők. 4–4 személy írta le Krizbai Imre és Orbán Viktor nevét (1,9%), míg 3–3 (1,4%) a Frunda Györgyét és a Toró T. Tiborét. Továbbá 2–2 személy gondolja, hogy politikailag vegyes vezetők kellenének, illetve azt, hogy szabad, ellenőrizhető választások döntsék majd el ezt a kérdést.
A következő 11 személy neve 2-szer fordul elő a 135 kérdőívben: Andrási Árpád, Árus Zsolt, Garda Dezső, Hantz Péter, Izsák Balázs, Mátis Jenő, Nagy Pál, Nagy Zsolt, Szabó László, Szabó Miklós, Tulit Attila. További megnevezett személyek: Antal Attila, Asztalos Ferenc, Asztalos Lehel, Bakk Miklós, Biró Béla, Bodó Géza, Borsos Géza, Demeter Zoltán, Dénes Emőke Katalin, Smaranda Enache, Farkas Csaba, Ferencz Csaba, Gazda Árpád, Gazda Zoltán, Katona Ádám, Kató Béla, Kelemen Hunor, Papp Előd, Sógor Csaba, Tabajdi Csaba, Tőkés András.

3. Milyen akciókra van szükség az autonómia kivívásához?

A megkérdezettek 22%-a, azaz 40 személy állítja, hogy erőteljesebb, egységes, tömeges, határozott, radikálisabb fellépésre, következetes, kitartó, céltudatos harcra van szükség. A folyamatos cselekvéshez kell tartozzanak a közösségi akciók, tüntetések, politikai és civil megmozdulások, illetve tüntetés a bukaresti parlament, kormány előtt.
A válaszadók 21%-a szerint ébresztőre, figyelemfelkeltésre, ismeretterjesztésre van szükség, mozgósítani kell a fiatalokat, az önrendelkezést népszerűsítő táborokat, bicikli- és gyalogtúrákat kell szervezni, sőt el kell kerekezni Bukarestbe, áttekerni Havasalföldön.
Harmadik helyen, azaz 17-en vannak azok, akik úgy érzik, összefogás, békesség, szeretet kell ahhoz, hogy autonómiánk legyen (9,3%). Vannak akik nem tudják, mit kellene tenni (8,2%). Szükség van a parlamenti munkára, képviseletre, az RMDSZ és a mi hozzáállásunkra, törvényekre (6%, azaz 11 megkérdezett szerint).
8-an (4,4%) úgy vélekednek, hogy fegyveres támadás, forradalom, vérontás nélkül nem lesz semmi. 3,8%-a úgy véli, hogy a párbeszéd, a szakemberek kerekasztala segítene. Szintén ugyanennyien a nagygyűlések, fórumok, a kikiáltás, illetve a gazdasági élet megerősítése, infrastruktúra fejlesztése mellett döntöttek. Hatan (3,3%) az aláírásgyűjtésben, a népszavazásban, négyen (2,2%) a nemzetközi lobbiban bíznak, míg három személy szerint (1,6%) kulturális rendezvényeket kellene szervezni.
Más vélekedések szerint csak egy érdekvédelemre van szükség, valamint mentalitásváltásra, propagandára, a sajtó megnyerésére. Egyszer fordultak elő a következő válaszok: szükség van megszorító intézkedésekre; a román nyelvtudásra; Székelyföld függetlenségét bizonyító akciókra; bármire a cél érdekében; arra, hogy több magyar gyermek szülessen; sztrájkra; ingyen sörre (!); arra, hogy megtagadjunk minden szolgáltatást a román állammal szemben, mert mi megélünk magunkra, s ők is tegyék ugyanezt; vagy éppen semmilyenre, mert nem lesz autonómia.

4. Ön szerint hány év múlva lesz területi autonómia Székelyföldön?

Az emberek meglepően derűlátóak, hiszen a harmadik kérdésre, miszerint hány év múlva lesz területi autonómia Székelyföldön, a legtöbben egy-két évre tippeltek (20,8%, azaz 28 személy). Eggyel kevesebben (20%) mondták, hogy öt-hat éven belül, míg 22-en (16,4%) azt, hogy tíz évnek kell eltelnie. 13 személy (9,7%) szerint elég lesz három-négy év, míg további 8 (5,9%) véleménye az, hogy talán 15–20 év múlva. Öten, azaz 3,7% azt állítja, hogy tőlünk függ, és nekünk is kell akarnunk. Ugyanennyien írták, hogy beláthatatlan időn belül vagy kívül. Végül 4–4 személy, egyenként 2,9% szerint ha hamar nem lesz, akkor soha, illetve segít majd az Európai Unió vagy valamiféle külső nyomás. Szintén négyen voltak teljesen borúlátóak, mondván, hogy soha nem lesz Székelyföld autonóm terület.
Egyéb véleményeket is olvashattunk: vannak, akik 25, 30–50, sőt 70 évet jósolnak. Egyesek szerint „attól függ, hogy mennyire tudjuk kiharcolni”. Más vélemények: már rég lehetne, ha nem veszítünk 16 évet; akkor lesz, amikor gazdaságilag már nem lesz fontos, h. ki hogyan él. Két személy úgy véli, hogy még megéri ezért harcolni. Sajnos volt, aki azt mondta, hogy ha így követeljük, soha nem fogunk önrendelkezni.

5. Ön hogyan győzné meg a székelyföldi román közösséget az autonómia szükségességéről?

A negyedik kérdésre is meglehetősen sokféle válasz született. 27 személy (19%) úgy győzné meg a székelyföldi románokat az autonómia szükségességéről, hogy rávilágítana az előnyeikre, arra, hogy nem lesznek kizárva az autonóm területről. Azzal érvelnének, hogy mindenkinek jó lesz, helyben maradna az adójuk, jobban élnének, Bukarest nem vinné el a 80%-át a befizetett adóknak. Az érvek mellett működő példákat sorolnának, lásd Dél-Tirol, Katalónia, stb.
18-an, azaz a megkérdezettek 12,7%-a hisz a párbeszédek, a tárgyalások erejében. 14 személy (9,9%) szerint anyagi, pragmatikus, európai, történelmi érvek, cselekedetek szükségesek, viszont ugyanennyien úgy gondolják, hogy a románokat nehéz, sőt lehetetlen meggyőzni. 7,8%-a, 11 személy „nem tudom”-mal válaszolt. 9-en (6,3%) gazdasági indokokkal győznék meg őket, míg eggyel kevesebben, 5,6% statisztikát készítene arról, hogy mennyivel jobb lenne. Fontosnak tartják a reklámot, a népszerűsítő kampányt, kiemelve a televízió szerepét, illetve röpcédulákat szórnának az autonómiával kapcsolatosan.
Erőszakkal, fejszével, bottal kell fellépni, állítják haton, vagyis 4,2%. 5–5 személy véleménye szerint először saját magunkat kell meggyőzni, a magyarokat, és másodszor is! („a baszkok sem kérdezték a spanyolokat”), illetve újratanítani a románoknak a történelmüket (3,5%). Négyen voltak, akik hazaküldenék őket, de ha nem mennek, „akkor húzzák meg magukat, legyenek csendben”. 3–3 (2,1%)megkérdezett írta be, hogy a székelyföldi románokat nem kell győzködni, hiszen nekünk alkotmányos jogunk ez, illetve valamikor a románság is ugyanezt akarta.
További válaszok idézve a kérdőívből: már rég el kellett volna kezdeni; nem győzködni kell őket, hanem drasztikusan bevezetni az autonómiát; nincs szükség a meggyőző erőre, hisz ők is szeretnék, jó itt nekik; a román sajtóképviseletet kell meggyőzni; ugyanazokkal az érvekkel kell előállni, mint a magyarok esetében; tudatosítani: a székely egy nemzet; a világ magyarjai fogjanak össze, évente 3–5 magyar osztályt kell indítani Marosvásárhelyen, Kolozsváron.

6. Mit tett Ön eddig az autonómia megvalósításáért?

Az utolsó kérdés azt firtatta, hogy ki mit tett eddig az autonómia megvalósításáért. Sajnos erre a legtöbben, 37-en (23%) azt válaszolták, hogy semmit vagy még semmit. 22-en (13,7%) vallották, hogy igyekeztek felhívni a figyelmet a fontosságára, népszerűsítették, míg 18-an (11,2%) tettek már egy keveset, figyelemmel kísérik az eseményeket, drukkolnak.
15 személy rendezvényeken vett részt, a székelyudvarhelyi és a ditrói gyűléseken (9,3%), a megkérdezettek 8,7%-a pedig kerékpározott az önrendelkezésért, és torkaszakadtából kiabálta, hogy Autonómiát Székelyföldnek! 8%-a azt válaszolta, hogy politikai téren cselekedtek (MPSZ, SZNT, EMNT), a népszavazás kiírását támogatták, valamint aláírásokat gyűjtöttek. 5%, azaz 8 személy lelkileg támogatja, imádkozik, álmodozik róla. A válaszadók 3,7%-a fogadta a kerékpározókat, és ezt az autonómia megvalósításáért tette, míg 3% nyilvános vitákon szólalt fel. Amire kértek, megtettem, közmunkáztam – diktálta be 4 személy (2,5%), míg hárman azt mondták, nem sorolják fel, hogy már mennyit tettek, mert nem férne ki, minden szférát megmozgattak (1,8%). Akad, aki egyénileg lázad, védi a személyes autonómiáját, karszalagot hord, segíti a mentalitásváltást, olvasott róla, Tekerj rá! plakátokat ragasztott, a román kollégáit próbálta meggyőzni, unokáit felkészítette, tanulmányt írt az autonómiáról stb., vagy van aki titokként kezeli, amit eddig cselekedett. „Nem sokat, mert a tanácsból kirúgtak a számért, az igazságért” – válaszolta egyik személy.

A kérdéseket gondolatébresztőnek szántuk. Célunk az volt, hogy az autonómiáról már korábban elindított társadalmi párbeszédet új elemekkel bővítsük. Nem elég általánosságokban beszélni az autonómiáról, hanem mielőbb el kell kezdeni a konkrét elképzelések leírását, egyeztetését. A majdani fővárosra, illetve politikai vezetőségre vonatkozó kérdésünk lehet, hogy korainak tűnik, ám ezekről is mielőbb nyilvánosan kell beszélni. Fel kell készülni a konkrét kérdésekre adandó konkrét válaszokkal, melyek még hosszas tárgyalások témái lesznek.

Dénes Emőke Katalin
irodavezető, Magyar Ifjúsági Tanács

Sepsiszentgyörgyről a nagy melegben Antal Árpád parlamenti képviselő és Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPSZ elnöke kísérte el a csapatot Oltszemig. Málnásfalu határában egy lelkes csapat kitartóan várt ránk több mint két órát. Kürtőskaláccsal, hideg ásványvízzel kínáltak, és bátorítottak, mint oly sokan az elmúlt tíz napban. várta a csapatot. A Hatod-tetőn egy másik csapat várt ránk, akik Bardóc-Miklósvárszék és a Székely Nemzeti Tanács képviseletében jöttek elénk és Bibarcfalváig, majd másnap a megyehatárig kísértek. A tetőről lefelé még nem értük el Nagybacon határát, és elkapott egy jó nyáresti zápor. Ez volt a harmadik, s egyben az utolsó alkalom, hogy elázott a csapat. Bibarcfalván három székelyruhás kisgyermek köszöntött, akik hétfő reggel elkísértek Barótig. Szállásunk, vacsoránk bibarcfalvi családoknál volt, akik nagy szeretettel fogadtak.
Másnap, reggeli után egy rövid és könnyű szakaszon, többfős helyi kísérettel érkeztünk meg Barótra. Első megállónk a református egyházközségnél volt. Krizbai Imre lelkész az érdeklődő barótiakkal együtt behívott az újonnan felavatott szép templomba. Itt áldást kaptunk tőle, majd rövid beszélgetés és kávézás után a városházára mentünk., ahol a polgármester fogadott. Olaszteleken a református lelkészhez tértünk be egy rövid időre. Vargyas határában népes küldöttség fogadott, köztük a polgármester és a helybeli Székely Nemzeti Tanács, valamint az unitárius ifjúsági egylet tagjai. A művelődési otthonban ebédeltünk, majd a vargyasiak továbbkísértek bennünket a megye határáig, ahol rövid köszönés és fényképeződés után mi tovább folytattuk utunkat.
Oklándon megtekintettük a gyönyörű kazettás mennyezettel ellátott unitárius templomot, majd a polgármesterrel találkoztunk, a falu határában levő panzióban pedig kürtőskalács, ásványvíz, kávé stb. várta a csapatot. Homoródkarácsonyfalván az unitárius lelkész néhány helybeli lakossal a falu központjában fogadott.
Kora este már Homoródalmásra érkeztünk. Volt időnk bejárni a falut, és végighordozni érkezésünk hírét, jövetelünk célját. Vacsora után a kántori lak udvarán tűz mellett énekelgettünk, majd a már jól bejáratott viccmondással fokozódott a hangulat. Ennek ellenére mégiscsak érződött, hogy immár kilencedik napja úton vagyunk, és aránylag korán lepihent a társaság.
Ma reggel Almáson a polgármester és az unitárius lelkész fogadta hivatalosan is a csapatot, majd a jelképes ajándék átnyújtása után indultunk Székelyudvarhelyre. Közben újabb személyek csatlakoztak a bicikliző csapathoz Székelyudvarhelyről is. A kövestetőn nehézkes volt kimenni, de a már jól beedzett biciklizők a nemrég lezajlott kiértékelőn nem is panaszkodtak a terep miatt.
Homoródszentmártonban az unitárius és a református lelkész fogadott. A polgármesterrel korábban Almáson már kezet fogtunk, így itt egy megbízott képviselő köszöntött minket. Útunkat Udvarhelyig még kétszer tarkította egy-egy megálló, miután és miközben kiértünk a kénosi tetőre. Székelyudvarhelyhez közeledve a sajtó képviselői is megjelentek, s velünk tartva filmezték a csapatot, illetve tekerték a biciklit.
A város központját és forgalmasabb pontjait érintve a biciklitúrás csapat a városháza előtti parkban találkozott a polgármesterrel. Ezt követően sajtótájékoztatót tartottunk, majd a polgármesteri hivatal állófogadásán vettünk részt.
Az út során összegyűjtött tárgyakból a Patkóban térképet rajzoltunk ki a bejárt útvonalról. Nemrég járt le a záró kiértékelő. A csapat semmit sem veszített lelkesedéséből. Ritka jó társaság kovácsolódott össze az elmúlt tíz napban. Még frissek az élmények, és ezért is szorítkozom ezúttal inkább a konkrét események ismertetésére. A biciklitúra előzetes értékeléseink szerint elérte azt a célját, miszerint ráerősíteni kívánt a székelyföldi társadalom autonómia iránti igényére. Egyszerű, civil ifjúsági kezdeményezés volt. A mi eszközeinkkel kívántuk hirdetni, hogy igenis, mielőbb tenni kell azért, hogy az erdélyi magyaroknak megfelelő autonómiájuk legyen!
Egyelőre még itt van a csapat együtt, Székelyudvarhelyen. Újabb terveket szövögetünk, s a frissen alakult baráti szálakat erősítjük.
E helyen még visszatérünk újabb értékelésekkel, fényképekkel. Bár a túra fizikai ideje lejárt, a munka folytatódik.

Krisztina

Csíkszentmártonban szombat reggel a polgármester fogadott, majd tovább kerekeztünk. Csíkkozmáson nem álltunk meg, hiszen ezt a megállót már érintettük az indulás napján. Nyergestetőn még hűvös szellő fújdogált, megnéztük az emlékművet, a temetőt, s fényképeződtünk. A terep a Bucsin után már nem is tűnt nehéznek. Kászonújfaluban a katolikus lelkész és az iskola igazgatója fogadtak a Szent Miklós házban. A tájházat és a templomot is megtekintettük, majd folytattuk útunkat az egyre növekedő hőségben. Idő előtt beértünk Kézdivásárhelyre, ahol így a helyi fogadtatás kissé félrecsúszott, merthogy későbbre vártak. Néhány lelkes kísérővel kitértünk Fortyogóra, a borvízhez, majd továbbálltunk, látván, hogy ott nincs megfelelő terep a szabadtéri ebédhez. Szomorúan néz ki ma az egykor híres Fortyogófürdő…
Kézdivásárhely főtere a déli órákban, szombaton meglehetősen kihalt volt. Pihentünk egyet a szobor árnyékában, és szórólapot osztogattunk az arra járóknak. Alsócsernátonra már délután 16 órakor megérkeztünk. A közel félnapos pihenőt senki sem bánta, hiszen lassan egy hete úton vagyunk, és jól jött mindenkinek a lazítás. Ebéd, kürtőskalács és pálinka után körbejártuk a szabadtéri múzeumot, és benéztünk a központi épületbe. Bár éppen a lehető legzsúfoltabb volt a múzeum (120 szálló vendéggel), Haszmann Pali bácsi nagyszerű vendégfogadóként így is biztosított nekünk szálláshelyet egy éjszakára. A katonai sátor mellett a többi vendéggel együtt énekelt a csapat kora hajnalig. Szinte csoda, hogy az egy hete tartó folyamatos biciklizés és kevés alvás mellett még mindig milyen lelkes a csapat!
Ma reggel Csernátont felvertük az immár összehangolt autonómiát-kiáltásokkal, s meg sem álltunk a rétyi eltérőig, ahol reggelivel vártak bennünket. Sepsiszentgyörgy végében 20 fős kíséret csatlakozott hozzánk, s így egy jó hosszú sort alkotva vonultunk át a város utcáin, központján. 11 órától istentiszteleten vettünk részt a helybeli unitárius templomban, ahol Csete Árpád homoródalmási lelkész tartott alkalmi beszédet. A városháza előtt 12 óra után Czimbalmos Csaba, a város alpolgármestere, illetve Antal Árpád parlamenti képviselő fogadott. A lelkes fogadtatás igencsak jól esett a csapatnak. Napról napra egyre többen köszönnek vissza ismerőssökként az utcákról, ablakokból, teraszokról. A sok bátorítás és kedvező értékelés a legjobb útravaló, amit naponta kaphatunk. Ma éppen egy hete, hogy úton vagyunk, és lassan nehezünkre esik a szétválás. Ugyanakkor újabb, az autonómia ügyét elősegítő, megerősítő akciók terve rajzolódik ki a résztvevőkben. Lassan készülünk a záró kiértékelőre, a végső összegzésre.
Nemrég ebédeltünk, és 15 órakor folytatjuk útunkat Bibarcfalváig.

Krisztina

No, a Bucsin tető a várakozásokkal ellentétben nem is volt olyan nehéz feladat. A tetőről már egészen egyszerű volt begurulni a Basa fogadóig, ahol a felpakolt elemózsiából ebédelt a csapat. Előtte Parajdon fogadott a polgármester. Gyergyóalfaluból kimentünk Szárhegyre, megnézni a Lázár kastélyt. Gyergyószentmiklóson Garda Dezső parlamenti képviselő, illetve a Székely Nemzeti Tanács, valamint az EMI-sek fogadtak. Tekerőpatak, Vasláb végig hallhatta autonómia-kiáltásainkat, s közben eleredt az eső is. Mire Marosfőre, a szálláshelyre érkeztünk, csuromvizes volt mindenki. Vacsora, majd tábortűz következett. A csapatot meglátogatta egy küldöttség Gyergyócsomafalváról, Borsos Géza kíséretében. A szokásos gitáros éneklés ezúttal sem maradt el.
Ma már túl vagyunk a hatodik napon. Marosfőtől egészen könnyű volt az út Csíkszeredáig. Az útbaejtett településeken sok helyen ismerősként integettek vissza. Csíkszentdomokoson a központban vártak, és útravalóul a polgármester részéről egy szőttes tarisznyát kaptunk, benne házi kenyérrel, szalonnával, hagymával, s természetesen, immár egy DVD-vel is, ami a község bemutatóját tartalmazza.
Csíkdánfalván, Csíkmadarason szintén megálltunk, fogadtak, majd folytattuk harsány útunkat. A forgalom élénk volt, a mi kiáltásaink pedig csak tarkították ezt. Nagyon sokan dudáltak ránk a szembejövő autókból, és olyan is volt, aki már a szórólapjainkkal integetett vissza. Madéfalván egy magyarországi motoros csapattal majdnem egyszerre értünk az emlékműhöz, így közösen fogadott minket a polgármester és adta át a jelképes vándorbotot.
Csíkszereda bejáratánál Ráduly Róbert polgármester és Antal Attila alpolgármester fogadtak, akik velünk együtt kerekeztek el a városházáig, abbahagyva az éppen zajló helyi önkormányzati ülést. A városházán a csapat a helyi képviselőkkel találkozott a tanácsteremben, majd ezt követően a sajtó képviselőivel. A fokozott érdeklődés és bekapcsolódás Csíkszereda önkormányzata részéről igencsak jó benyomást tett a csapatra. Egyébként pedig elvárható is volt ez a fogadtatás, hiszen Ráduly Róbert egykori MIT-elnökként, illetve Antal Attila egykori OMDSZ-elnökként maguk is részt vettek azon a 11 évvel ezelőtt szervezett biciklitúrán, mely Strasbourgig tartott.
Az ebédet Csíksomlyón, a ferences kolostor udvarán fogyasztottuk el. Ezután Tisztivel (Gergely István) beszélgettünk, aki áldását adta a csapatra, a biciklitúránkra. Most Csíkszentmártonban vagyunk, pihenünk, itt lesz a szállásunk. Várjuk Lajos atyát egy kis beszélgetésre.

Marosvásárhelyről 16 órakor indultunk tovább, a rendőrség felügyelete alatt, akik ezúttal kizárólag a biztonságos közlekedésre figyeltek. Marosszentgyörgyön és Nagyernyében az alpolgármesterek, valamint az unitárius lelkész fogadtak. Ikland, Székelykál és Iszló lakosait a késő délutáni órákban autonómia-kiáltásokkal ráztuk fel a falu csendjéből. Deményháza után eltértünk Mikházára, ahol már órák óta vártak ránk egy kis uzsonnával a helybeli panzióban. Nyárádköszvényes, Nyárádremete lakói közül többen is ismerősökként köszöntek vissza, s kiáltották, h. hallottunk a rádióban, láttunk a tévében stb. Már rég beesteledett, mire Szakadát után befutott a csapat Szovátára. 22 óra el volt múlva, amikor a szovátai helyi önkormányzat épülete előtt találkoztunk a polgármesterrel és több helyi önkormányzati képviselővel. Még mindig zajlott az önkormányzat ülése abban az órákban, ezért nem volt számottevő ez a késői időpont.
A vacsora, kiértékelő után a csapattagok mégsem zuhantak azonnal az ágyba, hanem más helyi vendégekkel közösen még gitározásra is futotta.
Most éppen reggelizünk, s vágunk neki a Bucsinnak. Nem lesz könnyű, és kilométerekben is ez a leghosszabb napunk.
A vásárhelyi rendőrség viszonyulása kapcsán egyfajta válasz a hozzászólásokra: azonnal telefonáltam, és az volt a vélemény, hogy inkább ne húzzunk újjat velük, mert értelmezés kérdése, hogy megbüntethetnek-e vagy sem. Ettől függetlenül a találkozóhelyeken hátrahagytunk a szóróanyagokból. A városvégi fogadtatásunk egyébként jól előkészített volt a helyi közlekedési és közösségi rendőrség, valamint a belügyisek által.
Arról megfeledkeztem, hogy tegnap népes fiatal csapat várt minket helyi kíséretként Vásárhely előtt, s velük együtt mentünk át a városon.

Sóskútról reggel 8 után indult tovább a csapat. Székelykeresztúron a polgármester és az alpolgármester fogadtak bennünket, s a Szitáskeresztúrra emlékeztető ajándék szita mellé egy üveg “szíverősítő” is járt a csapatnak.
Csekefalván az unitárius lelkésznő udvarán még a homokozó is megtelt a biciklisekkel, akik azonnal ki is használták a lehetőséget egy várépítésre. Szentábrahámon a polgármester és az unitárius lelkész köszöntő szavai vártak, Gagyban pedig hideg ásványvíz. Ezt követően két kísérőautó elvált a biciklizőktől, akik a Gagy keresztjén át értek Bözödre. A pornyelős hőségben itt-ott elszakadoztak egymástól, többek közt a nehéz terepviszonyok miatt is. A bözödi unitárius lelkész fogadása után a bözödújfalusi “siratófalhoz” zarándokolt a csapat. A közép-erdélyi résztvevőknek hatásos és döbbenetes volt az elárasztott falu története. A gát mentén kerestünk kora délután egy árnyékos helyet, ahol elköltöttük a hideg ebédet, s erőt gyűjtöttünk a folytatásra.
Erdőszentgyörgyön a polgármester fogadott, s miután átadta a település zászlóját, a csapat meg sem állt Gyulakutáig. Itt szintén a polgármester várt egy pohár hideg ásványvízzel, esetenként pedig sörrel. A balavásári eltérőnél a kiskendi református lelkész a helyi önkormányzat megbízott képviselőjeként várt, s szintén elénk jöttek az ákosfalvi önkormányzat tagja, ill. Göcs képviselője. Vacsoránk a göcsi benzinkútnál volt, az éjszakát pedig a közeli, készülőfélben levő vendégházban töltöttük.
A mai napról, dióhéjban: reggel kisebb késéssel indultunk útnak. A fáradtság kezd idültté válni, holnap reggel ütősebb ébresztőre készülünk.
Székelyvaján a református lelkész várt reggeli kávéval, majd Ákosfalván a polgármester várt. Koronka helyi önkormányzatának vadonatúj épületében szeretettel fogadott a polgármester. Higgyünk az autonómiában, és lesz autonómia! - üzente a társaságnak.
Most a csapat Marosvásárhelyen állomásozik. 11.45-kor Csegzi Sándor alpolgármesterrel találkoztunk a Bolyai téren, a Pszeudoszféra emlékmű előtt. 12 órakor sajtótájékoztatót tartottunk, most pedig ebédre készülődünk.
A helyi közlekedési és közösségi rendőrség viszont alaposa visszafogta az itteni megjelenésünket. A várostáblánál fogadtak, ahol közöltük velük a megállóinkat, a pontos útvonalat. Az eredeti tervvel ellentétben nem kísértek be a Bolyai térre, és megtiltották, hogy a szóróanyagokból, a tájékoztató füzetből osszunk a járókelőknek. Van egy Autonómiát! feliratot tartalmazó vásznunk, és természetesen, megkértek arra, hogy ezt ebben a városban tegyük el. Így egy kicsit félszegre sikerült a vásárhelyi bevonulás.
A sajtótájékoztatón a román sajtó egyes képviselői ellenérzéssel viszonyultak a témához, a korábbi kellemes tapasztalatokat felülírva.
Ma még továbbkerekezünk Szovátáig. A helyi kíséret igencsak jól jött a csapatunknak, továbbra is nyitott a pálya mindazoknak, akik egy-egy szakaszon velünk tartanának.

Elérkeztünk a második nap végére. A csapat jelenleg a sóskúti strandon pihen, fürdőzik, közben készül a vacsora.
Visszatérek néhány gondolat erejéig az első naphoz. A csíkszeredai megálló után a csapat első nagy próbatétele volt feljutni a Tolvajos tetőre. A hargitafürdői elágazásnál már elázva álltunk a hármas kereszt elé néhány fénykép erejéig. Még jó, hogy csak hűsítő nyári zápor és nem hideg és folyamatos esőzés kísért fel a csúcsra.
Szállásunk, vacsoránk a Kalibáskőn volt, s gondolom, nem kell hangsúlyoznom, hogy a nagyszerű környezet milyen hatással volt ránk. Gitárszó, bográcsgulyás mellett és közös kiértékelő zárta a napot.
A második reggelen jó néhányan izomlázzal ébredtek. Különben itt jegyzem meg, hogy a csapat gyakorlottsága igencsak eltérő arányokat mutat: van aki 4 éve nem kerekezett, s vannak olyanok is, akik naponta a száz kilométert vígan lekerekezik. Egyszóval, nagyon vegyes az összetétel.
Ma reggel Szentegyházán várt a polgármester asszony, Kápolnásfaluban a polgármester, s közben a túra jellege szerint mindenhol szórólap és tájékoztató füzet került az érdeklődők kezébe. Homoródfürdőn ittunk a Lobogó forrásból, Máréfalván pedig az alpolgármesterrel együtt magyarországi turisták is várták az érkezésünket. Bátorító, kedves szavak mindenhol. Eszti néni virágot hozott, bár természetesen nem tudta, hogy kik vagyunk, és miért kerekezünk, hanem csak úgy… Kaptunk egy kis székelykaput ajándékba, és lassan gyűlnek azok a tárgyak, melyeket az útvonal mentén gyűjtünk, s melyekből a túra zárónapján térképet alkotunk.
Székelyudvarhelyen a központban igyekeztünk felhívni a járókelők figyelmét magunkra s a kitűzött célra. A Patkóban fényképezés volt, majd hosszabb ebédszünet után folytattuk utunkat. Azért a nagy hőségben jól esett mindkét nap egy jó kis szieszta a parkban!
Felsőboldogfalván fogadott az alpolgármester, majd az ócfalvi eltérőnél újból találkoztunk Szilágyi Zsolttal és Ágnessel, akik Bögözről jöttek szembe velünk. Itt egy lelkes fiatal csapattal találkoztunk, akik elkísértek az agyagfalvi emlékműhöz. Innen Nagygalambfalváig mentünk, ahol hideg bodzalével várt egy helyi csapat, élükön a református lelkésszel. Betfalván egy érdekes kitérőt tettünk, és megnéztük a Sebesi kúriát, valamint az ott található tulipánfát. Állítólag országszerte három darab ilyen fa létezik.
Itt csatlakozott hozzánk a székelykeresztúri csapat, akik Sóskútig kísértek. Előtte Petőfi körtefáját is útbaejtettük.
Egyelőre szépen haladunk, az időbeosztás tartható. A fogadtatás mindenhol nyitottságról, közvetlenségről szól. Közben gyűlnek a válaszok a járókelőknek feltett kérdésekre, de mindezekről természetesen majd a végén szólunk.
Összefoglalónak talán ennyi. Képek vannak, készülnek, s mielőbb felteszünk ide is néhányat. Nő a fáradtság, így estefelé, de még csak lesz erő és kedv egy kis gitározásra, beszélgetésre.
Jó éjszakát!

Krisztina